A könyv címe nem tréfás és túlzó metafora, hanem mély és komoly analógia, mely a fejlődéslélektan mai gyermekképét sűríti magába. A mű központi tézise szerint a csecsemő veleszületett elméletalkotó képességgel jön a világra, melynek segítségével a világ különböző területeiről szerzett tapasztalatait koherens rendszerekbe, úgynevezett “naiv elméletekbe” szervezi. Ez az ösztönös elméletalkotó aktivitás pedig erősen emlékeztet a felnőtt kutatók tudatos tevékenységére.
Nyissuk ki hát a gyermekszoba ajtaját, és lessünk be a bölcsőbe! Amit látunk, az nem más, mint maga az ártatlanság, tehetetlenség és gondolattalanság. De valójában a bölcsőben a legnagyszerűbb elme fekszik, a leghatékonyabb tanulógép, mely csak létezik az univerzumban…